Gasztro-harang

Nemrég gondoltam rá, hogy időszerű lenne egy új Hegyi Barbara szakácskönyv. És lőn.

Nemrég arra is gondoltam, hogy ugyan Borbás Marcsi miért nem ad már ki egy szakácskönyvet, hiszen mindenki más ontja, aki nem is Gasztroangyal, miért pont ő nem, pedig nekem olyan jól jönne, nem vagyok egy konyhatündér, de igyekszem. És lőn.

Most már arra gondolok, hogy nyerjek a lottón. És... :)

Colleen McCullough: Tövismadarak

Ha valami szinte kiszámíthatóan mindig nekem való kikapcsolódás, az a jó családtörténet. Könyvben, filmben egyaránt. A Tövismadarak mint sorozat rémlik halványan az emlékeimben, de túl régről, s épp csak arra volt elég, hogy a történet ne okozzon végül túl nagy traumát, mert pont a lényegre emlékeztem.

Mindig nagyon érdekel a generációk története, egymásra épülése, egymásba kapcsolódása. Honnan jönnek, hová érnek. Mennyi minden történhetne, mennyi minden történik és mennyire másként, mint ahogyan lehetne. Mi mindent hordoznak az első generációk magukban és mivé válnak végül az utódok. Nagyon izgalmas végigkövetni ezt, ha jól van felépítve és kidolgozva és nekem a Cleary család története megfelelt a kritériumoknak. Érdekes volt, fordulatos, izgalmas, jól megformált fő karakterekkel, akik vitték végig az egész történetet. A tragédiákat talán kissé túlzásba vitte a szerző, de végeredményben ezzel hű maradt a tövismadár mondájához: "Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára..." Ebben a könyvben a legtöbb igazán jó ember sorsa rosszra fordul.

The Lord of The Rings

Kicsit rendhagyó filmes bejegyzésem régi mozijegyek ihlették. 

December 27-én megnéztük a A hobbit második részét. Nekem ez a rész is nagyon tetszett, de elismerem, ez nem A gyűrűk ura. Hasonló, hasonló, de azért szerényen megmarad a nagy előd árnyékában. Mindenesetre úgy határoztunk, hogy rövid időn belül megnézzük A gyűrűk ura trilógia bővített változatait, mert A hobbit megadta hozzá az alaphangulatot és egyébként is évek óta nem vettük elő ezeket a filmeket. Igazán lehengerlő volt, akár mint elsőre.

Linn Ullmann: Szemem fénye

Ma olvastam el ennek a regénynek a nagy részét, így töményen kaptam a Linn Ullmann-féle kegyetlenséget. Tavaly ismerkedtem meg az írónővel az Áldott gyermek című regény kapcsán, ami szintén sok borzalmat rejtett és tetemes mennyiségű gondolkodnivalót adott, de szerintem a Szemem fénye ennél kiforrottabb és összeszedettebb alkotás. Nem annyira nyomasztó a hangulata, és helyenként mintha a lényeg - a fülszövegben már előrevetített brutális bűntény - el is sikkadna, de mégis valahogy képtelenség elszakadni attól, ami történt és a végén nagyon-nagyon felzaklatott, hogy mennyi ponton elkerülhető lett volna és min múlott. Én nagyon komolyan a hatása alá kerültem, szó szerint dühített és kedvem lett volna ököllel odavágni.

D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

Kicsit restelkedem miatta, de úgy vagyok a kortárs magyar regényekkel, avagy bármely ilyen kötettel, hogy jó messziről nézegetem őket és csak a bevált szerzőket olvasom bátrabban. Nem tudom miért, régóta így van és kész. Nem vagyok büszke erre az előítéletes hozzáállásomra, de az igazság része, ezért nem tagadhatom. Ez a regény talán majd kinyit néhány kaput.

Cheryl Strayed: Wild

Cheryl Strayed önéletrajzi regényéből már forgatják a filmet, amelyet Jean-Marc Vallée rendez és az Oscar-díjas színésznő, Reese Witherspoon játssza a főszereplő szerzőt. A film forgatókönyvét Nick Hornby írta, honlapján ezzel kapcsolatban olvashatjuk a legutóbbi híreket.

Őszi könyvtárbővítés

Régen írtam és nagyon keveset olvastam novemberben, de tegnap - átmenetileg - a kényszerű kíntól megszabadultam és boldog vagyok, hogy foglalkozhatok egy ideig könyvekkel és a bloggal. Egyenes következménye, hogy most nagy eséllyel lesz majd néhány ilyesfajta mellébeszéd, mint a mai. Jó lesz új energiákat gyűjteni, továbbá a lenyugvás segít majd ráhangolódni az adventi időszakra. Ez talán nem lenne nagy kívánság, de tekintve, hogy az utóbbi évek sorra a  karácsonyra felkészítő érzések nélkül hozták el az ünnepet, így aztán általában nem hagytak bennem sokkal mélyebb nyomot egy hangulatos, családi körben eltöltött, jó ételekkel fűszerezett, hangulatos hosszú hétvége élményénél, így érthetően nem is olyan kicsi kérés ez. Idén nagyon szeretném, ha másképp alakulna, nem rohanna el az ünnep egy perc alatt.

Egy kedvemre való lista

Említettem-e már, hogy szeretek listákat készíteni? :-)

Különösen rám tud törni olyan ínséges időkben, amikor például tanulnom kellene és nem olvashatok annyit, amennyit szeretnék. Ráadásul még az évszak is nekem való lenne, hiszen rendkívül szeretem az őszt (és a telet is), de most mégsem mehetek, hogy a természetben is csodálhassam hangulatait. Kompenzációként - biztosan tudat alatt - folyton könyves oldalakra és könyves blogok felé sodródom az interneten.

Susan Minot: Este

Jó érzékkel sikerült kézbe venni ezt a könyvet, egyrészt az ősz miatt, másrészt a szabadságom alatt. A hangulata az őszé és az elmúlásé. A nehezen olvasható stílusa miatt pedig nem utazáshoz való, különösen amíg elkezd összeállni a történet, így utólag nagyon hálás vagyok, hogy épp most döntöttem mellette.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Közel két hétig volt a mindennapjaim kísérője ez az elbűvölő regény és minden percet élveztem, amit az olvasásával töltöttem. Már régóta várt rám és van is egy újrafordított példányom belőle, de úton-útfélen a Szenczi Miklós-féle fordításra esküsznek és bevallom, inkább kivártam, amíg hozzájutok egy ilyenhez, mintsem elpazaroljam ezt a várhatóan remek élményt egy másféle fordításra.

Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Azon kaptam magam egyik nap, hogy ismét Nick Hornby regényei felé kacsingatok és nem kellett sokat törni a fejem, melyiket is válasszam. A Hosszú út lefelé volt a legrégebbi könyvélményem tőle, azon melegében olvastam el, amikor 2006-ban magyarul megjelent, ennek okán éppen ideje volt előkapni. Különös tekintettel a közelgő mozifilmre, amely a BBC produkciójában 2014. február 14-én kerül a mozikba.  

Katherine Center: Szépségtapasz

Keresztgyerek felvigyázós hetem volt az előző, így gondoltam ez a könyv pont jó lesz kikapcsolódásnak arra a csekély időre, amit majd olvasással tölthetek. Ennek a kívánalomnak remekül megfelelt, nem igényelt extra agysejteket a megértése. A plusz adalék még a gyerek körül ugrálós aktuális helyzetemhez, hogy ez a regény alapvetően épp egy olyan nőről szól, aki három fiúgyerek anyja, a kiégés határán és próbálja megtalálni régi önmagát, nem kis nehézségek árán. A gyerekeiért egészen biztosan odáig van, de mégsem ez a része van kidomborítva, hanem az, hogy milyen nehéz a gyerekek mellett anyán kívül nőnek vagy épp bárkinek, valakinek maradni. Bár valóban több helyen hangsúlyozza, hogy a gyerekek a legnagyobb kincsei, efelől nincs kétségem, mégis a nehézségek bemutatása sokkal nagyobb teret kap és olybá tűnik, mintha öröm csak elvétve létezne a hétköznapokban, helyette reggeltől estig özönlenek a problémák és a küzdelmek, megy a megállás nélküli robotolás, hogy ellássa a gyerekeket és a háztartást, s nyugodt hátteret teremtsen a férjének a munkához. Mindebbe még be kellene illesztenie a visszatérést régi önmagához s a házasságát sem lenne szabad zátonyra futtatni. Le merem írni, ez a regény egy hajszállal nem viszi majd közelebb a bizonytalankodókat a gyerekvállaláshoz. Ám valahogy azt érzem, nem lehet ez ennyire fekete-fehér, ahogyan a regényből átjött. Igaz, épp azzal szembesültem ezekben a napokban, hogy az embernek egy gyerek mellett az idő nagy részében nemhogy egy perce nincs magára, de még szinte egy gondolata sem, mégis él bennem az örök remény, hogy másképp is meg lehet élni ezt az egészet, mert ez a történet most ezzel a tálalással kicsit kiábrándító volt. 

Nick Hornby: Hogy legyünk jók?

Még valamikor karácsony előtt Nick Hornby a FB profilján feltett egy érdeklődő kérdést, hogy ki mit olvas majd a téli szünetben? (milyen téli szünet? :) ) Elég nagy számban válaszolták a rajongók azt, hogy valamelyik regényt az írótól. Viccesen meg is jegyeztem a férjemnek, hogy na nézd már, a sok nyalis... :) De másnap azt vettem észre magamon, hogy teljesen belém fészkelte magát az érzés, hogy - nyalizás ide vagy oda - Hornby-t olvassak én is és igen hamar a könyvtár felé vettem az irányt, hogy kivegyem az Egy fiúról c. regényt, ami természetesen nem volt bent. A Hogy legyünk jók? viszont igen, így azt hoztam haza. (Közben már az Egy fiúról is hazajött velem egy másik napon a könyvtárból, vár szépen a sorára.)

Kertész Imre: Sorstalanság

Amikor 2002-ben Kertész Imre megkapta az irodalmi Nobel-díjat és mindent elárasztott a Sorstalanság regény és a belőle készült film, akkor én még túl fiatal voltam, túlságosan lefoglalt saját magam keresése és túl hiszékeny is voltam. Túl hiszékeny és elhittem, amiket akkoriban - valószínűleg az irigyek - mondogattak, hogy ugyan már, nem olyan jó ez a regény, meg ugyan már, a film is... S nem úgy hittem el, hogy magaménak vallottam ezt a gondolatsort - tényleg túlságosan el voltam foglalva akkoriban magammal -, de valahogy önkéntelenül is ez raktározódott el a fejemben a regényről és Kertész Imréről. Inkább a negatívumok, mint az elismerés. Nemrég szóba került az egyik ismerősömmel való beszélgetés során ez a regény, mondtam, hogy még nem olvastam és ő erre azt válaszolta, hogy pedig azt el kell olvasni. Nem mondott többet, de ezzel a pár szóval végérvényesen beültette a bogarat a fülembe, hogy akkor ezt valóban el kell olvasni hamarosan.

Benkei Ildikó: Ora et Labora!

A Magyarnak lenni sorozat XXXIV. kötetében Benkei Ildikó Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal beszélget. Azóta érdekel a Pannonhalmi Főapátság élete, amióta két évvel ezelőtt a Kossuth Rádióban, éppen advent időszakában hallgattam egy sorozatot az apátság mindennapjairól. Következő évben el is látogattam oda és teljesen lenyűgözött. Ugyan hallottam már erről a helyről korábban is és a rádiós beszélgetés is jól bemutatta az ottani életet, de mégis személyesen ott lenni és megérezni az atmoszféráját teljes lelki feltöltődés volt.

Fekete István: Lutra

Fekete István Lutráját ezer éve el szerettem volna olvasni és csak azért nem tettem meg eddig, mert nem tudtam venni belőle egy szép példányt az antikváriumokban, ahol kerestem. Tudom, tudom...

De most kivettem a (gyerek)könyvtárból, mert már nem akartam tovább várni rá.

Egészen fiatal voltam, amikor láttam a regényből készült filmet és már sokra nem emlékszem belőle, mégis bármikor eszembe jut, mindig nosztalgikus élmény visszaemlékezni a hangulatára. Azóta már sokat olvastam vidrákról Gera Pál könyveinek köszönhetően, aki nagyon sokat tett és tesz azért, hogy a vidra védelme ne csak üres frázis legyen hazánkban, de a Lutra ideje csak most jött el és mondhatom egyszerre volt igazán jó és kissé kellemetlen élmény. Kellemetlenségét a történet maga okozta, mert nem számítottam a benne lakozó szomorúságra és erről ennyi elég is most, mert bármi más már spoiler lenne.

Szabó Magda: Az őz

 Azért mentem be a könyvtárba, hogy kivegyem Fekete István Lutra c. regényét. Hamar meg is találtam, gondoltam körbenézek még, csak úgy az érzés kedvéért és mert van időm és szeretek ott bámészkodni. Nézegetem, hogy mi mindent lehetne olvasni, ha tízszer ennyi időm lenne. Hát ahogy ott nézegetek, nézegetek, egyszercsak hozzámkerül Szabó Magda regénye, pedig nem terveztem én Szabó Magdát kivenni a könyvtárból aznap. Mégis valahogy bemászott a kezembe, nincs erre magyarázat.

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Egyre jobban kezdenek beszivárogni az olvasmányaim közé a skandináv regények, és nem is mindig tudatosan kerülnek a közelembe. Legutóbb épp Linn Ullmann regényei mellett nem tudtam anélkül elmenni a könyvtárban, hogy magamhoz ne vegyek egyet közülük. Legszívesebben mindet hoztam volna, ami épp bent volt tőle. Végül az Áldott gyermek mellett döntöttem, nem tudnám megindokolni, miért. 

(azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy vele együtt hoztam el a könyvtárból Per Petterson Lótolvajok c. regényét is, de azt most épp a férjem olvassa és nagyon tetszik neki :) ) 

Vámos Miklós: Szitakötő

Vámos Miklós  új regényeit mindig fokozott várakozás előzi meg nálam. Szerencsére az író a honlapján már előre el szokott ejteni egy-két információt az aktuális új regényéről (részlet, borítóterv), ami kicsit segít azon, hogy könnyebben kivárjam a megjelenést, de azért a legjobb, amikor már kezemben tarthatom. Idén is volt szerencsém dedikáltatni ezt a nagyon szép kivitelezésű könyvet (külsőleg szerintem az eddigi legszebb) és ahogyan jöttem hazafelé, arra gondoltam, hogy ezt most nem adnám oda semmiért.

Most szembesültem először a fogalommal, hogy könyvtrailer, pedig állítólag ez külföldön már nem is annyira újdonság. Tetszett az ötlet és a film is.

Anna Gavalda: Kis kiruccanás

Második Gavaldától, mostmár biztosan jöhet a többi is és bár ez könyvtári példány - megjegyzem nagyon jó állapotú, nem is értem - azt hiszem meg is fogom venni. Ha elolvasok egy könyvet, általában átfutom milyen idézeteket találtak benne fontosnak mások, és ez olyan mint egy kis ismétlés, anélkül, hogy újraolvasnám az egészet. Az idézetek előhozzák a regény esszenciáját, természetesen ezt csak akkor érzem így, ha már olvastam a regényt.