Szabó Magda: Az őz

 Azért mentem be a könyvtárba, hogy kivegyem Fekete István Lutra c. regényét. Hamar meg is találtam, gondoltam körbenézek még, csak úgy az érzés kedvéért és mert van időm és szeretek ott bámészkodni. Nézegetem, hogy mi mindent lehetne olvasni, ha tízszer ennyi időm lenne. Hát ahogy ott nézegetek, nézegetek, egyszercsak hozzámkerül Szabó Magda regénye, pedig nem terveztem én Szabó Magdát kivenni a könyvtárból aznap. Mégis valahogy bemászott a kezembe, nincs erre magyarázat.

Mivel legutóbb Linn Ullmann három regénye is bent volt, s akkor alig tudtam választani, így - mostmár úgyis mindegy alapon - elsomfordáltam az U betű irányába is, hogy esetleg van-e valami. Szerencsére nem ücsörgött egy könyv sem a Linn Ullmann polcon. Még csak az hiányzott volna. Ezért nem haladok az otthoni könyveimmel, mert folyton megyek a könyvtárba és ha már ott vagyok, könyv nélkül képtelen vagyok kijönni. Fura, hogy ezt otthon nem érzem, pedig rengeteg olvasatlan könyvem van és ha valaki tud erre magyarázatot, akkor hálás leszek neki. :)

Restelkedek, de csak két könyvet olvastam eddig Szabó Magdától (Az ajtó, Alvók futása) és ez az életműhöz képest csupán csepp a tengerben, ám mégis elég, hogy megszeressem sodró, lendületes, de helyenként majdnem követhetetlen írói stílusát. Általában nagy küzdelem, hogy összeálljon a történet, kik a szereplők, hol játszódik a történet, mi a cselekmény, csak kapkodom a fejem. Ilyenkor előny lenne, ha rá tudnék szánni egy teljes órát, hogy belerázódjak a történetbe, de úgy alakult, hogy megint nem volt ilyen felesleges órám, sőt, túl sokáig rágódtam ezen a regényen - idő hiányában - és ettől nem jött az a nagyon várt hatás a végén, amiről tudtam, hogy lesz majd.

Szegény Encsy Eszter nagyon közel került hozzám, pedig néha annyira gonosznak tűnt, hogy gondoltam is, ha valóságban életre kelne ez a szereplő, nem szeretném személyesen ismerni. Néha borzongtam attól, ami a fejében megfogalmazódott. Ennyi tömény keserűség és irigység talán kevés emberben gyűlik össze és ha mégis, akkor is küzd ellene, megpróbál egy hangyányi kis helyet szorítani a szeretetnek. Eszter azonban nem küzd ellene, sőt, maga ellen küzd, nehogy engedjen a nyakára tekeredő és fojtogató érzésekből, nehogymár egy picit is átadja magát a boldogsának és hagyja, hogy az élete végre révbe érjen. Nem tud átlépni azon a sok gyerekkori sérelmen, nélkülözésen és megalázó élethelyzeten, amelyet útravalóul kapott az élettől és még csak azt sem éreztem, hogy igazán szomorúan viselné mindezt. Beburkolta magát az ellenségesség köpenyébe, sőt, szándékosan ássa maga körül a gödröt és mérgezi a gondolatait, hogy még mélyebbre kerüljön, pedig van kiút. Vagyis volt, a regény végére kialudt a fény az alagút végén.

Sokszor rádöbbentem olvasás közben, hogy Eszter élethelyzetei és az enyémek időnként megegyeztek és bevallom, ettől nem áradt szét bennem sok jó érzés, de az biztos, hogy én nem hagyom ácsorogni ezeket az emlékeket a pocsolyában, hanem szépen továbblépek. Az ember hurcol magában ezt-azt, de kár lenne erre építeni az egész életünket és megkeseríteni azt is, ami édes lehetne. Emiatta a tanulság miatt is érdemes olvasni ezt a regényt. Tudom, hogy Eszter olyan mély sebeket kapott gyerekkorában, amelyeket nem lehet csak úgy levetkőzni, de ha jobbra fordulnak a dolgok, akkor talán meg lehet próbálni örülni mindannak, amit az élet ad és ez segít előrenézni, ahelyett, hogy a múltat tolnánk magunk elé védőbástyául.

Vajon mennyi van ebben Szabó Magda életéből? Ennél a regénynél nagyon azt éreztem, hogy ilyen sok gyűlöletet és keserűséget nem lehet megírni csak úgy az irói fantáziára hagyatkozva. Nekem ez túlságosan életszagú volt. Vagy az ő élete volt ilyen vagy valakié, akit jól ismert. Jó lenne tudni mi van a regény mögött.

Nincsenek megjegyzések: