Ma olvastam el ennek a regénynek a nagy részét, így töményen kaptam a Linn Ullmann-féle kegyetlenséget. Tavaly ismerkedtem meg az írónővel az Áldott gyermek című regény kapcsán, ami szintén sok borzalmat rejtett és tetemes mennyiségű gondolkodnivalót adott, de szerintem a Szemem fénye ennél kiforrottabb és összeszedettebb alkotás. Nem annyira nyomasztó a hangulata, és helyenként mintha a lényeg - a fülszövegben már előrevetített brutális bűntény - el is sikkadna, de mégis valahogy képtelenség elszakadni attól, ami történt és a végén nagyon-nagyon felzaklatott, hogy mennyi ponton elkerülhető lett volna és min múlott. Én nagyon komolyan a hatása alá kerültem, szó szerint dühített és kedvem lett volna ököllel odavágni.
Linn Ullmann kifejezetten specializálódott a többszörösen terhelt életű karakterek megalkotására. Ebben a regényben senki nem egészséges lelkű. Szinte bármelyik szereplőre gondolok, mindegyik életében van valami, amit cipel magával és amit továbbterhel más családtagjára, generációkon át. Így az utód is terheltté válik és felnőttként ő is továbbadja. Örök terhek, amiktől nem lehet szabadulni, s ehhez jön még a mindennapi élet megélésének a nehézsége: őszintétlenség, hazugságok, válságok. Tényleg, szinte bárkit felhozhatnék példaként, nincs értelme belekezdeni. Tragédiától tragédiáig haladnak a család történetének főbb eseményei és a jelek azt mutatják, hogy ez ragadós és lesz aki továbbvigye. A családot sújtó tömény szomorúságba úgy illeszkedik bele a bűncselekmény, mintha a puzzle fontos része lenne, pedig a kettőnek alapvetően nincs ok-okozati kapcsolata egymással.
Nem bánom, hogy elolvastam ezt a regényt most, mert kellett, hogy elvonja másról a figyelmem, de másoknak nem karácsony előtti irodalomnak javaslom. Biztosan nem szabadulok még egy ideig Mille történetétől, sajnos túl intenzíven sikerült elképzelni, ami vele történt és hogy nem mentette meg magát és nem mentette meg őt más sem, aki megtehette volna. Linn Ullmann kissé elbánt a lelkemmel és egy ideig nem veszem elő másik könyvét, de ez nem örökre szól, mert érzem magamon a függővé válás jeleit. Kedvelem, ahogyan ír, csak a kegyetlenségét nehezen viselem.
Tavaly a könyv megjelenése kapcsán Magyarországon járt a szerző és ekkor készült vele ez az interjú, amit most találtam meg miután megírtam a bejegyzést. Ebben már említi, hogy ismét új könyvet ír. A függő és leendő függő olvasóknak ez bizonyára fontos információ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése