2013 végén

Már évek óta úgy alakul, hogy folyton többet várok a következő évtől. Mitől lenne jobb? Nem tudnám megmondani, de mindig reménykedek. Mindez rányomja bélyegét az olvasási mennyiségre is, mert könyvek helyett gyakran inkább könyves blogokat olvasok vagy olvasási terveket, listákat készítek, lévén ezekhez nem kell koncentrálni, sem gondolkodni, ellenben teljesen kikapcsolnak. Ettől függetlenül akadt néhány igazán maradandó irodalmi élmény 2013-ban, amire szívesen gondolok vissza. Sajnálom kicsit, hogy jó ideig nem írtam ide, mert utólag már nem fogom megírni a bejegyzéseket, de bizonyára okkal történt ez így.

Összesen 41 könyvet olvastam ebben az évben, ha az itt szereplő (és nem szereplő) mesekönyveket nem számolom; 13 636 oldal. Ezzel aztán nem döntöttem meg a rekordomat, de valahol mégsem bánom a csekély mennyiséget, mert időnként rájöttem, hogy lassan olvasni sokkal jobb, mint habzsolni, továbbá időm sem engedte, hogy ennél több könyvet kézbe vegyek. 
Nem szándékosan, de az idei olvasmányok közül tíz észak-európai író könyve (dán, izlandi, norvég, finn), amely tekintve az összes darabszámot szerintem jelentős arány (és a mesekönyvek közül kettő szintén északi, svéd). Kettő ezek közül, Yrjö Kokko: A négy szél útja és Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár az idei két legjobb könyv, amit olvastam, de a Doppler miatt sem panaszkodom egy percig sem. Természetesen kell ezek élvezetéhez a sajátos északi vonzódásom, amiben köztudottan nem szenvedek hiányt. 
Hosszú évek után vettem elő ismét a népszerű brit állatorvos, James Herriot első regényét és rögtön megtoldottam a folytatásával is. Csalódást most sem okoztak, sőt.
Idén volt több olyan könyv is, amit már rég terveztem elolvasni és ha már úgy alakult, megnéztem a filmeket is, amelyek ezekből készültek: Titokzatos folyó, Rém hangosan és irtó közel, Sült zöld paradicsom, Tajtékos napok, A nagy Gatsby. Utóbbi regényben és filmben is nagy kedvenc lett, a többivel kapcsolatban inkább maradok a regénynél, bár a Rém hangosan jól megríkatott. 
Volt ebben az évben két Nick Hornby olvasás és épp folyamatban van a harmadik, belőle sosem elég. 
Volt egy Fekete István ősz végén, amiről már írhattam volna, mert bőven működött a blog, de idő, megfelelő hangulat, majd később ihlet hiányában kimaradt.
Szívemnek kedves és későbbi újraolvasásra biztosan esélyes Susan Minot Este című regénye, amit ősz elején olvastam, a legjobb időzítéssel. 
Mély nyomokat hagyott bennem D. Tóth Kriszta első, valamint Linn Ullmann legutolsó regénye. Mindkettőn napokig jártattam az agysejteket befejezésük után. 
Volt olyan is, ami csalódást okozott, de nehéz lenne mindig jól választani vagy ellenállni mások pozitív véleményének, nem is említem most ezeket. 
S akkor most ennyit az ez évi olvasásokról. 

A várólistacsökkentést idén sem teljesítettem, ezen okulva 2014-re nem jelentkeztem, bár nehéz volt ellenállni a listagyártásnak és majdnem elcsábultam. :-) Őszintén szólva ez a melyik ujjamat harapjam kérdése lenne, mert a több mint kétszázötven itthon várakozó könyvből mi legyen az a bűvös tizenkettő és miután nagy nehezen meghozom a döntést, miért pont azokat nem veszem elő sosem? Na most engedtem el ennek a dolognak a kezét.

Ami igazán jól ment idén: a nem vásárlás. Nagyjából egyharmadát vettem csak a tavalyi beszerzéseknek, már ha egyáltalán annyit is, és forintban mérve még akár a dicsőségfalra is felkerülhetnék. Hasonlóan terveztem év elején és örülök a remek teljesítésnek. Jövő évben még kevesebb könyvet szeretnék venni illetve nagyon tudatosan válogatni, ugyanis egészen konkrétan kinőttük a könyvespolcokat, egymás hegyén-hátán kezdenek állni a könyvek, s én ezt csupán elviselem, de nem szeretem. Meg aztán az utóbbi években gyakoribb lett itthon az ocsú, nem kell belőlük több.

Nem nagyon tervezgetek 2014-re, mert a terveim mindig pont az ellenkezőjét hozzák ki belőlem, így egyszerűen csak bízom benne, hogy sok jó könyv kerül majd az utamba és mindenkinek ezt kívánom! 
Boldog új esztendőt! :-)

Ezek voltak 2013-ban:


2 megjegyzés:

hóvirág írta...

Neked is boldog új évet! :))

Bea írta...

Köszönöm! :)