A Magyarnak lenni sorozat XXXIV. kötetében Benkei Ildikó Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal beszélget. Azóta érdekel a Pannonhalmi Főapátság élete, amióta két évvel ezelőtt a Kossuth Rádióban, éppen advent időszakában hallgattam egy sorozatot az apátság mindennapjairól. Következő évben el is látogattam oda és teljesen lenyűgözött. Ugyan hallottam már erről a helyről korábban is és a rádiós beszélgetés is jól bemutatta az ottani életet, de mégis személyesen ott lenni és megérezni az atmoszféráját teljes lelki feltöltődés volt.
Ezért is érdekelt ez a kis interjúkötet, kíváncsi voltam milyen ember valójában a főapát, honnan indult és hogyan jutott el a bencés rendhez, hogyan éli meg a szerzetes életet, tud-e valami olyat mondani, ami útravalóul szolgálhat az én életemre nézve? A kérdéseimre mind választ kaptam ebből a kicsit több, mint száz oldalból. S ne higyjük azt, hogy valaki egyszerűen úgy születik, hogy már értelme első megnyílásakor tudja, hogy a vallásos elkötelezettség felé viszi majd a jövő. Mindenki keresi az utat, ami felé az élete halad és ő is kereste a hitét és önmagát, formálták a családtagok és a tanárok, mire végül kétségek nélkül fordult Pannonhalma irányába a tekintete. Számomra sok fontos gondolat volt a könyvben, amelyek kapcsán egy hajszálnyival közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem, ha valaki mindenről lemondva az egyháznak szenteli az életét és ebben megtalálja az igazi lelki boldogságot. Nehéz elképzelni, hogy én hogyan tudnék lemondani mindenről, jelen helyzetben nem tudom elképzelni, hogy képes lennék rá, de tisztelem azokat, akik egész életüket Isten szolgálatába tudják állítani.
"Nekem Pannonhalma minden a Jóisten után. Ami az életemnek az értéke, azt ez a szó, hogy Pannonhalma, összefoglalja."
A kötetben sok információ előkerül a világháborúk utáni egyházellenes törekvésekről és ugyan erről már eddig is volt némi tudásom, de itt is elég tisztán előjön az, amit a szabad vallásgyakorlás ellen az akkori politikai rendszer tett. Várszegi Asztrik arról is beszél miként állították talpra a szerzetesek Pannonhalmát, hogyan őrizték meg az ezer év óta rájuk hagyott örökséget és hogyan vitték tovább az oktatást azzal, hogy szorgalmas munkával felfejlesztették az apátság gazdaságát. Sem a bortermelés, sem a gyógynövények termesztése, sem egyéb apátsági termékek létrehozása nem az utóbbi tíz évben gyökeresedett meg Pannonhalmán, hanem évszázados, írott emlékei és bizonyítékai vannak, hogy itt mindig is foglalkoztak a szerzetesek ezekkel a tevékenységekkel és saját birtokaik voltak, ahol mindezeket megtermelték. Így ahhoz nyúltak vissza, ami már korábban is az apátság mindennapjaink része volt. Ora et Labora! Imádkozzál és dolgozzál!
A Pannonhalmi Főapátság a kulturális világörökség része, hazánk egyik legbecsesebb értéke. Ha valaki belső békére vágyik, bátran ajánlom, hogy szánjon rá egy napot és látogasson el oda egy kis megnyugvásért és feltöltődésért.
Néhány hangulatkép 2011-ből, amikor ott jártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése