Néha kíváncsi leszek ilyesfajta tucatkönyvekre, utólag nem értem ugyan, miért, de előfordul. Petra Nagyová-Džerengová Szlovákiában elismert és népszerű képviselője a női irodalomnak. Ebben a könyvében egy olyan témát dolgoz fel, ami jócskán a családon belüli erőszak profiljába vág.
Az egyetemi professzor elcsavarja szerelmes diákja fejét, majd amikor az teherbe esik, összeházasodnak. Aztán a házasságban előjön belőle a vadállat és azt hiszi, úgy nevelhet engedelmes feleséget a nőből, ha időnként alaposan megveri. Minden más társaságban elbűvölő ember, az egyetemen tekintéllyel rendelkező kolléga, a diákok - diáklányok - rajongott tanára, miközben otthon úgy viselkedik, mint akinek elmegy az esze. Biztosan sok házasságban előfordul az ilyen, és bevallom az egyetlen ok, amiért végigolvastam végül ezt a regényt, hogy érdekelt a feldolgozott téma. A kidolgozás szerintem harmatgyenge, unalmas, szájbarágós. Sokszor idegesítő, ahogyan Lydia, a női főszereplő szinte minden valamirevaló eseménynél visszaemlékezik egy-egy momentumra az életéből, egy oldalon belül akár többször is. Kicsit olyan ez, mint amikor elkezdesz beszélni valamiről és a beszélgetőpartnered szinte a szavadba vágva rögtön elmondja azt, ami vele vagy az ismerősével is megtörtént hasonló helyzetben. A lényeg, hogy nem hallgat meg, hanem azonnal valamilyen saját élethelyzetre vonatkoztatja és magáról kezd beszélni. Ez szerintem irritáló, a regényben is ezt éreztem és ráadásul ettől nagyon töredezetté is vált a történetmesélés menete. A témára vonatkozóan még annyit, hogy azt nem tudom, normális-e, hogy egy ilyen helyzetben lévő nő nem kér segítséget a családjától, eltitkol mindent, még akkor is, amikor már odáig eljut, hogy orvoshoz megy, mert akkora fájdalma van, ezért elhívja az anyját, hogy vigyázzon addig a gyerekeire, de még ekkor sem mondja el neki, mi történt vele, azt hazudja, hogy elesett vagy ilyesmi, már nem is emlékszem pontosan. Nekem ez nem életszerű, bár lehet, hogy vannak, akik tényleg így tennének a helyében, én biztosan nem és az én anyám sem hinné el, hogy elestem és azért vagyok kék-zöld, sőt alig élek. A végén meg túl egyenes az út a boldog végkifejlet felé, mindenki segít, mindenki boldog... kivéve természetesen a férjet. Nos, az ötlet nem volt rossz, a kivitelezés nagyon halovány.
Az egyetemi professzor elcsavarja szerelmes diákja fejét, majd amikor az teherbe esik, összeházasodnak. Aztán a házasságban előjön belőle a vadállat és azt hiszi, úgy nevelhet engedelmes feleséget a nőből, ha időnként alaposan megveri. Minden más társaságban elbűvölő ember, az egyetemen tekintéllyel rendelkező kolléga, a diákok - diáklányok - rajongott tanára, miközben otthon úgy viselkedik, mint akinek elmegy az esze. Biztosan sok házasságban előfordul az ilyen, és bevallom az egyetlen ok, amiért végigolvastam végül ezt a regényt, hogy érdekelt a feldolgozott téma. A kidolgozás szerintem harmatgyenge, unalmas, szájbarágós. Sokszor idegesítő, ahogyan Lydia, a női főszereplő szinte minden valamirevaló eseménynél visszaemlékezik egy-egy momentumra az életéből, egy oldalon belül akár többször is. Kicsit olyan ez, mint amikor elkezdesz beszélni valamiről és a beszélgetőpartnered szinte a szavadba vágva rögtön elmondja azt, ami vele vagy az ismerősével is megtörtént hasonló helyzetben. A lényeg, hogy nem hallgat meg, hanem azonnal valamilyen saját élethelyzetre vonatkoztatja és magáról kezd beszélni. Ez szerintem irritáló, a regényben is ezt éreztem és ráadásul ettől nagyon töredezetté is vált a történetmesélés menete. A témára vonatkozóan még annyit, hogy azt nem tudom, normális-e, hogy egy ilyen helyzetben lévő nő nem kér segítséget a családjától, eltitkol mindent, még akkor is, amikor már odáig eljut, hogy orvoshoz megy, mert akkora fájdalma van, ezért elhívja az anyját, hogy vigyázzon addig a gyerekeire, de még ekkor sem mondja el neki, mi történt vele, azt hazudja, hogy elesett vagy ilyesmi, már nem is emlékszem pontosan. Nekem ez nem életszerű, bár lehet, hogy vannak, akik tényleg így tennének a helyében, én biztosan nem és az én anyám sem hinné el, hogy elestem és azért vagyok kék-zöld, sőt alig élek. A végén meg túl egyenes az út a boldog végkifejlet felé, mindenki segít, mindenki boldog... kivéve természetesen a férjet. Nos, az ötlet nem volt rossz, a kivitelezés nagyon halovány.
4 megjegyzés:
Kíváncsi voltam én erre könyvre, de azt hiszem, hogy inkább nem költök rá pénzt. Köszi az őszinte értékelést.
Tudom, milyen a kíváncsiság. Szívesen kölcsönadom, ha mégis elolvasnád, költeni tényleg kár lenne rá. :)
Köszönöm, kedves Tőled, de annyi más könyvem van még ami olvasásra vár, hogy inkább azokra fordítom az időmet.:)Köszönöm!
Nincs mit és egyetértek, olvass mást helyette. :)
Megjegyzés küldése