Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában

Előre szólok, elfogult rajongója vagyok Frances Mayes toszkán életének és az erről szóló könyveinek. De még én is megkérdőjeleztem egy pillanatra, hogy hány bőrt lehet még lehúzni Bramasoléról, de ez csak egy halovány gyengeség volt, hamar felismertem kételyeim helytelenségét.
Ez a könyve talán nem is elsősorban a mindennapokról szól - arról is persze -, de sokkal több benne a szentimentalizmus, az idő múlásának és a pillanatok megragadásának a megjelenítése. Sokszor becsempészi az egyes fejezetekbe az elmélázást, képek, hangulatok leírását, ami talán neki mindennapi, de nem az a fajta hétköznapiság, ahogyan az az első két könyvéből ismerős. Többször előjön a könyvben, hogy már húsz éve vették meg a birtokot Toszkánában és hát az elmúlás mindenhol elmúlás. Biztosan őt is aggasztja ez olykor és én meg is értem. 
Csodálatos egyébként az az alázat és nyitottság, ahogyan az írónő olaszországi életéhez viszonyul. Amikor olvastam a könyvet, arra gondoltam, hogy ha én feleennyire ismerném hazám kultúráját, művészetét, gasztronómiáját, már elégedett ember lehetnék. Ráadásul ő nem is csak a töredékét ismeri, rajong mindenért, ami Toszkána, pedig ez nem is az egyetlen hazája. Mindemellett, bár korábbi könyveiben is gyakran szóba került, mégis ebben a könyvében éreztem a leginkább azt, ahogyan próbál kapaszkodni a gyökereibe, sokszor előjön a déli, georgiai élete szüleivel, szakácsnőjükkel, minden érzéssel, ami valaha odakötötte. Azt hiszem az ilyen érzések előkerülésének gyakoribbá válása is az évek számának növekedésével magyarázható.

S ugye a konyha, ami nélkül nincs Frances Mayes könyv. Csodás dolgok születhetnek az ő konyhájában, amelyek elkészítéséhez nekem is kedvem támad egy-egy recept elolvasása után. Számomra is nagy boldogság, ha sokan vagyunk együtt a nagy asztalnál, jókat eszünk, beszélgetünk, örülünk egymásnak, enélkül az érzés nélkül kevesebb lenne az életem. 

Sokat tudnék még írni erről a könyvről, de nem akarok túlzásba esni. Vágyakozhatunk valami után, ami nem a miénk és talán sosem lehet, mégis oly jól esik belemerülni ebbe a világba, amit az írónő létrehozott magának és megosztott velünk. 

Nincsenek megjegyzések: