John Updike: A kentaur

Szoktam rajta gondolkodni, hogy szeretem-e én Updike írásait vagy sem. Például szeretem a Gyere hozzám feleségül c. regényt, többször olvastam, de egyáltalán nem vagyok oda Az eastwicki boszorkányok-ért, mert nekem az túl bizarr. Nem fér bele a földhözragadtságomba. Aztán egyszer egy fél évet töltöttem el a Nyúl-sorozattal. Abban voltak nagyon idegesítő részek, de nagyon szerethetőek is. Szegény Nyúl milyen szerencsétlen tudott lenni, már-már szánalmas, de az élete végére csak kikerekedett körülötte a világ, valahogy.
Nagyjából így vagyok Mr. George Caldwell-lel is A kentaur-ból. Olyan szerencsétlen, reménytelen, tesze-tosza, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Én se vagyok egy ragadd-meg-a-lehetőséget-amint-lehet típusú ember, de nehéz megérteni, hogy valaki képes legyen ugyanazt a gyűlöletes munkát folytatni tizenöt évig, lábtörlője lenni diáknak, igazgatónak és feleségnek. Ha valaki nem szereti a munkáját, ennyi ideig ne raboskodjon ott, ha meg szereti, akkor próbálja meg élvezni. Ha valaki nem szereti az életét abban a mederben, ahogyan folyik, változtasson rajta, ha meg szereti, hát éljen. A regényben elég sok szerepe van Caldwell fiának, sokszor ő meséli a történetet (nincs valami nagy történet egyébként) és jól érezni azt a szegényes lelki örökséget, amit Caldwell a fiára hagy. A fia ugyan szereti az apját, de emellett szánalmasnak is találja, vagy ahogy egyszer majdnem a szemébe mondja "ostobának", de közben meg őrá is hatással van apja szerencsétlensége és szinte a sorok között van, hogy valószínűleg belőle sem lesz valami sikeres ember az életben. Szóval a történet és a szereplők nem kerültek hozzám közel, ugyanakkor nagyon szép, ahogyan Updike ezt a sokféle emberi viszonyt megírja és lefesti hozzá a környezetet. Updike író. Pont.

Mivel görög mitológiából a tudásom és az érdeklődésem alulról veri a lécet, így a Kheiron kentaur vonal számomra nem adott hozzá sokat a regényhez, ellenben Máté evangéliuma - amely gyakran előkerül a történet során - jól megjeleníti mindazt, hogy milyen ember is főhősünk. Egy talentumos.

Példázat a tálentomokról

Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, előhívatja az ő szolgáit, és a mije volt, átadja nékik.

És ad az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kel.

Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedik azokkal, és szerez más öt tálentomot.

Azonképpen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyer.

A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elássa azt a földbe, és elrejti az ő urának pénzét.

Sok idő múlva pedig megjőve ama szolgáknak ura, és számot vet velük.

És előjön a ki az öt tálentomot kapta vala, hozza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; íme más öt tálentomot nyertem azokon.

Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjön pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; íme más két tálentomot nyertem azokon.

Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Előjön pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;

Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; íme megvan a mi a tied.

Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;

El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjőve, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.

Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.

Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.

És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

(Máté evangéliuma 25, 15-30)