Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Mivel jó véleményeket olvastam erről a szerzőről és erről a regényéről, már tavaly óta szerettem volna megvenni, de nem ment könnyen, csak idén tavasszal jött szembe velem egy utolsó példány az egyik online könyvesboltban. Az idei utazásunk első állomása, ahova megérkezünk majd június 6-án Kittilä repülőtere lesz, a jegyeket még a tavasz kezdetén lefoglaltuk. Röviddel a jegyvásárlás után jutott el hozzám ez a könyv és amikor kinyitottam, a belső borítón ott virított, hogy az író ebben a városban született. Olyan izgalmas, vigyorgós pillanat volt ez. :) A könyv ezen kívül is tele van olyan helységnevekkel, ahol már jártunk vagy ahova idén megyünk majd és végig olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, pedig Finnország sosem volt az otthonom és soha nem is lesz.

Már majdnem a regény felénél jártam, amikor kezdett gyanús lenni, hogy a fülszövegben nem erről volt szó, még sehol sincs az a jellegű cselekmény, amiről ott írtak. Később ugyan közeledett a könyv tartalma és a fülszöveg egymáshoz, de... Érdekes, hogy úgy elvezetett a szerző a könyv feléig, hogy nem volt szó a kolta lapp öregasszonyról és mégsem untam a könyvet. Tényleg nagyon szenvtelenül, teljesen kívülállóként írja le az egyébként nem túl gazdag cselekményt, de annyira szemrebbenés nélkül, hogy az egyik résznél szó szerint abba kellett hagynom az olvasást, mert úgy belevezetett egy számomra megrázó és a leírt módon jól elképzelhető eseménybe, hogy inkább pihentettem a regényt pár órát. Ez a regény végül nem nyújt nagy katarzist, nem lesz világrengető mondanivalója sem, csak úgy csordogál csendesen, de annak aki vonzódik a skandináv tájakhoz és el tudja képzelni azt a házat az ő békés, csendes környezetében, az Akasztott Rókák Erdejében, annak ez a regény nem fog csalódást okozni. (Ne részletezzük, hogy erről mit mondanának a német turisták.)

Na és az már egy másik történet, hogy mit nem adnék azért a lappföldi csendért...