Tom Rose: Mindenki szereti a bálnákat

A történetet, ha máshonnan nem, hát a mozik plakátjairól biztos sokan megismerték az utóbbi hetekben. Mondjuk az alapján én nem vettem volna meg ezt a könyvet és amúgy se. De ajándékba kapta a férjem és el is olvasta, nem volt róla rossz véleménye, nekem pedig ez jó mérce, így én is nekiálltam (amúgy nagyon sok helyesírási hiba van benne, sajnos).

A történet "csupán" annyi, hogy az alaszkai Barrow nevű település közelében három szürke bálna az októberi, hirtelen hidegre forduló időben a jég alatt reked és mindössze két, egyre kisebb felületűre zsugorodó léken keresztül tudnak levegőt venni. Így a napok múlásával az esélyük arra, hogy eljussanak a nyílt vizek felé, nullára csökken. Ez, mint ahogy többször is elhangzik a könyvben, nem valami különleges esemény szegény bálnáknak (mármint úgy általában, nem ezeknek a szerencsétleneknek), évente sok bálna fullad meg így az alaszkai partok mentén. Az eszkimók tudják ezt és nem is igazán értik a később világméretűvé fokozódó érdeklődést. Ám ezt a szerencsés három bálnát valaki észrevette és valahogy egy nagy sztori, vagy mondhatnám úgy is, egy hatalmas amerikai bálnamentő hadművelet kerekedett ki belőle. Együttműködnek a mentésben az alaszkai eszkimó bálnavadászok, a környezetvédők, az Alaszkában működő olajtársaságok, az amerikai fegyveres erők, természetesen maga az amerikai elnök is előkerül, mert hát ez a minimum egy amerikai sikersztoriban. Eközben a tévéstábok is úgy hemzsegnek Barrow településen, mint a heringek és az amerikaiak olyan komolyan veszik az egészet, mintha bizony a világot kellene megmenteni. Tudjuk, abban ők a legjobbak...
Azt nem árulom el, hogy végül hogyan mentik meg a bálnákat, azért olvassátok el a könyvet.

A történetet egy újságíró, Tom Rose írta meg, ezért ízig-vérig újságírós és kétségtelenül amerikai lett az egész. A bálnamentés mellett sok érdekes információ előkerül azért a könyvben az inuitokról, bálnavadászatról, olajkitermelésről, környezetvédelemről, talán ezek miatt inkább érdemes elolvasni. Csak kicsit erőlködnünk kell, hogy el tudjuk fogadni a nagyképű amerikai hozzáállást. Ez valahogy nehezen megy nekem, nem tudtam félresöpörni ezt olvasás közben. Ráadásul ez egy igaz történet, szóval az amerikaiak a valóságban is éppen olyanok lehetnek, mint a filmjeikben. Erre meg már nem is tudok mit mondani.

Nincsenek megjegyzések: