Vannak regények, amelyeket el kell olvasni valamikor az életben.
A
varázshegy nálam most került sorra és el is töltöttem vele két hónapot,
mert bár nagyon nyitott voltam és alig vártam, hogy végre olvashassam,
sok helyen igen száraz volt. A filozofikus elmélkedést mindig távol
tartottam magamtól, ehhez én túlságosan földhözragadt vagyok, így voltak
részek, amikor meginogtam a folytatást illetően. Mindemellett a sok
magasröptű értekezéshez tudatlannak is éreztem magam, de
elismerem a mondanivaló nagyságát. Örülök, hogy egy-egy gyenge
pillanatomban nem hátráltam meg a regénytől, nekem ezen túl kellett
most esni. Meg kellett ismernem a regény titkát, mi az, ami miatt sokan
olyan nagyon kedvelik.
Ez egy nehéz, szomorú regény. A
szereplők nem kaptak valami jó sorsot az írótól, vagy tényleg betegek
voltak és nem alakulhatott másképp az életük, vagy csak gyengék voltak
hozzá, hogy sorsukat egy jobb cél irányába fordítsák. Főhősünk részéről
elég lehangoló volt ez az ücsörgés a langyos a vízben, de a jelleme
kétségtelenül egész sokat fejlődött a szanatóriumi évek során. Én
ugyan ennél jobb sorsot írtam volna a mérnök úr számára, ám neki most ez jutott.
Ez volt az első regényem Thomas Mann-tól, de nem az utolsó, ezt megígérhetem.
Ez egy nehéz, szomorú regény. A
szereplők nem kaptak valami jó sorsot az írótól, vagy tényleg betegek
voltak és nem alakulhatott másképp az életük, vagy csak gyengék voltak
hozzá, hogy sorsukat egy jobb cél irányába fordítsák. Főhősünk részéről
elég lehangoló volt ez az ücsörgés a langyos a vízben, de a jelleme
kétségtelenül egész sokat fejlődött a szanatóriumi évek során. Én
ugyan ennél jobb sorsot írtam volna a mérnök úr számára, ám neki most ez jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése