Fekete István Lutráját ezer éve el szerettem volna olvasni és csak azért nem tettem meg eddig, mert nem tudtam venni belőle egy szép példányt az antikváriumokban, ahol kerestem. Tudom, tudom...
De most kivettem a (gyerek)könyvtárból, mert már nem akartam tovább várni rá.
Egészen fiatal voltam, amikor láttam a regényből készült filmet és már sokra nem emlékszem belőle, mégis bármikor eszembe jut, mindig nosztalgikus élmény visszaemlékezni a hangulatára. Azóta már sokat olvastam vidrákról Gera Pál könyveinek köszönhetően, aki nagyon sokat tett és tesz azért, hogy a vidra védelme ne csak üres frázis legyen hazánkban, de a Lutra ideje csak most jött el és mondhatom egyszerre volt igazán jó és kissé kellemetlen élmény. Kellemetlenségét a történet maga okozta, mert nem számítottam a benne lakozó szomorúságra és erről ennyi elég is most, mert bármi más már spoiler lenne.