Sterbetz István: Élő múzeumok

Sok éve porosodott már ez a könyv az itthoni polcon és a szerző több könyve is beszerzésre vár a képzeletbeli listámon, és restellem is, de mégsem ez a nagyfokú érdeklődés adta a könyv elolvasásának apropóját, hanem hogy 2012. május 18-án elhunyt az elkötelezett természetvédő, ornitológus és kiváló író, Dr. Sterbetz István.

Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Mivel jó véleményeket olvastam erről a szerzőről és erről a regényéről, már tavaly óta szerettem volna megvenni, de nem ment könnyen, csak idén tavasszal jött szembe velem egy utolsó példány az egyik online könyvesboltban. Az idei utazásunk első állomása, ahova megérkezünk majd június 6-án Kittilä repülőtere lesz, a jegyeket még a tavasz kezdetén lefoglaltuk. Röviddel a jegyvásárlás után jutott el hozzám ez a könyv és amikor kinyitottam, a belső borítón ott virított, hogy az író ebben a városban született. Olyan izgalmas, vigyorgós pillanat volt ez. :) A könyv ezen kívül is tele van olyan helységnevekkel, ahol már jártunk vagy ahova idén megyünk majd és végig olyan érzésem volt, mintha otthon lennék, pedig Finnország sosem volt az otthonom és soha nem is lesz.

Bíró Kriszta: Jozefa

Két elbeszélés és egy kisregény van ebben a könyvben, a háromból kettő igazán nekem való volt, de a Jozefa nem. Mert a Jozefa  - és akkor ezt itt gyorsan rövidre is zárhatom - nem tetszett, az első boszorkányos jelenetnél elcsúszott a kapcsolatunk és utána még tovább sekélyesedett ez az állapot. A másik kettő azonban nagyon fogamra való volt, jól megírt, érdekes történetek, szerettem őket olvasni. A műbútorasztalos nekem kissé Vámos Miklós témáira hajazott, biztos azért, mert pár hónapja olvastam a Tiszta tűz című könyvét és abban vannak boncolgatva az idősebb férfi - fiatal nő jellegű kapcsolatok. De attól még ez kétségtelenül Bíró Kriszta elbeszélése volt, talán csak ő képes ennyire sűrűn, töltelék nélkül írni.

Thomas Mann: A varázshegy

Vannak regények, amelyeket el kell olvasni valamikor az életben. A varázshegy nálam most került sorra és el is töltöttem vele két hónapot, mert bár nagyon nyitott voltam és alig vártam, hogy végre olvashassam, sok helyen igen száraz volt. A filozofikus elmélkedést mindig távol tartottam magamtól, ehhez én túlságosan földhözragadt vagyok, így voltak részek, amikor meginogtam a folytatást illetően. Mindemellett a sok magasröptű értekezéshez tudatlannak is éreztem magam, de elismerem a mondanivaló nagyságát. Örülök, hogy egy-egy gyenge pillanatomban nem hátráltam meg a regénytől, nekem ezen túl kellett most esni. Meg kellett ismernem a regény titkát, mi az, ami miatt sokan olyan nagyon kedvelik.

Tatyjana Tolsztaja: KSSZ!

Szembejött velem ez a regény valamelyik blogon, ahol olyan jót írtak róla, hogy menten kedvem támadt elolvasni. Rövid időn belül le is vadásztam a könyvtárban, de amikor olvasni kezdtem, azt éreztem, most aztán már megint csak vesztegetem az időmet, úgy tűnik ilyen hullámot kaptam el. Ez a könyv ugyanis iszonyúan távol áll tőlem, nagyon idegen téma, ilyet igen ritkán olvasok.

Szécsi Noémi: A kismama naplója

Így az elején mindjárt töredelmesen bevallom, hogy bár igen ritkán teszek le könyvet befejezetlenül, ennél már valahogy az első harminc oldalnál azt éreztem, hogy csak vesztegetem az időmet. Se a stílusa nem tetszett, se tartalmilag nem nyújtott semmit, csak a sok rinyálást kaptam, ami már több volt annál, amit úgy hirtelen el tudtam viselni. De ezeknél még rosszabb volt az a fajta ordenáré káromkodás, ami még egy kocsistól is sok, nemhogy egy anyai örömök elé néző értelmiségi nőtől. Nem ez a lazaság megfelelő foka. Szerintem.